FORDÍTÁS ALATT
Első fejezet
Jordan
Nem veszi fel. Másodjára hívom tizenöt percen belül, és üzenetet is hiába írok. Arra emlékszik, hogy kettőre jöjjön?
Kinyomom a hívást, majd felpillantok a bár felett lévő órára látva, hogy már mindjárt éjfélt üt az óra. Még mindig van két óra mire ráeszmél, hogy lejárt a munkaidőm, és értem kell jönnie.
És még azt gondoltam szerencsés esténk lesz, hogy előbb eljöhetek.
Baszki.
Meg kell javíttatnom a kocsim. Nem támaszkodhatom folyton rá, ha fuvar kell.
A zene megtölti a teret körülöttem, vendégek kacaja a jobbomon, és egy másik pultos épp jéggel tölti fel a jégautomatát a balomon.
Rossz érzés kerített hatalmába. Ha nem veszi fel, az azt jelenti, hogy vagy alszik, vagy elment bulizni. Mindkét verzióból az következik, hogy mire eszébe jutok, már túl késő lesz. Nem mindig megbízhatatlan, de nem is ez lenne az első eset.
Ezért baj, ha barátokból lesztek szeretők, azt hiszem. Még mindig azt hiszi, hogy mindent megúszhat.
Felkapom a felsőm és az iskolatáskám a csapok alatti kabinetből, majd becsúsztatom a telefonom a zsebembe. Egy flanelinget veszek az ujjatlan felsőmre, összegombolom, és betűröm az elejét a farmeromba, hogy eltakarjam magam. Ugyan szexin öltözöm a borravalókért, de nincs az az Isten, hogy így menjek ki az utcára.
“Hova mész?” kérdezi Shel, miközben sörcsapolás közben engem bámul.
Rásandítottam a főnökömre, szőke melíros, fekete haj díszítette a fejét, és egy sor apró szívecskékből álló tetkó virított a felkarján.
“Éjféli vetítés lesz a The Grand moziban, és a “Gonosz halottat” adják,” válaszolok, ahogy becsukom a kabinet ajtaját, és átbújtatom a fejem a bőrtáskám pántján. “Megyek, és elütöm ott az időt, míg Colera várok.”
Befejezte a sörcsapolást és úgy nézett rám, mint, aki millió dolgot akar mondani, de azt sem tudja hol kezdje.
Ja, ja, tudom.
Bárcsak ne így nézne rám. Jó eséllyel Cole nem lesz ott hajnali kettőre, tekintve, hogy jelenleg még a telefont sem veszi fel. Tuti valamelyik haverjánál van épp, seggrészegen.
Vagy otthon alszik, és be van állítva egy ébresztő, hogy értem jöjjön kettőre, viszont a telefon egy másik szobában maradt. Két órát adok neki.
Mindamellett, a nővérem dolgozik, és nincs senki, aki leléphetne, hogy hazavigyen. Ma nagyon lassan telik a munka, és engem is csak azért engedtek el előbb, mert nincs gyerekem, akit el kéne tartanom.
Ámbár nekem is épp ugyanannyira kell a pénz.
A táskám pántját a mellkasomhoz szorítom, úgy érzem, mintha tizennyolcnál idősebbnek kellene lennem.
Hát, most már tizenkilenc, majdnem elfelejtettem milyen nap van ma.
Vettem egy mély levegőt, ezzel elhesegetve a mai nap aggodalmait. Rengeteg korombeli küszködik a pénz miatt, nem tudják fizetni a számlákat, és kényszert éreznek az állandó csavargásra. Tudom, túlzás lenne azt várni, hogy mostanra már minden a helyére kerüljön, de hát akkor is kínos. Utálok szánalmasnak tűnni.
És Colet sem hibáztathatom. Az én döntésem volt, hogy felhasználjuk a megmaradt diákhitelemet az ő kocsija javíttatására. Ő is ott volt mellettem. Volt idő, mikor csak ketten voltunk egymásnak.
Megfordul, és Shel leteszi a sört Grady elé - az egyik törzsvendég - elveszi a pénzt, és vet még rám egy pillantást, ahogy beviszi az összeget a kasszába. “Nincs egy működőképes kocsid,” közli. “És már sötét van odakint. Nem mehetsz gyalog a moziba. A stricik pont az ilyen dögös, szőke tiniket szeretik.”
Felhorkantottam. “Le kéne állnod a Lifetime filmekkel.”
Meglehet, hogy nem vagyunk messze néhány nagyvárostól, és Chicago is csak egy pár órányira van innen, de ez akkor is egy Isten háta mögötti hely.
Felemelem a pult asztalát és távozom a hátsó bejáraton. “A mozi a háztömb után van,” nyugtatom meg. “Tíz másodperc alatt megteszem, már ha úgy futok, mintha osztályzat járna érte.”
Meglapogatom Grady hátát távozás közben, és a szürkében csillogó lófarka táncba kezd, ahogy megfordulva rám kancsit. “Szia, kölyök,” mondja.
“Jóéjt.”
“Jordan, várj,” szólít meg Shel túlkiabálva a zenegépet, majd visszafordulok, hogy ránézzek.
Nézem, ahogy elővesz egy dobozt és egy dobozos bort a hűtőtáskából, majd áttolja nekem a pulton.
“Boldog Szülinapot,” mondja önelégült mosollyal az arcán, mint aki tudja, hogy azt hittem elfelejtette.
Kitörő mosollyal az arcomon nyitom ki a Krispy Kreme doboz tetejét, amiben fél tucat fánkot pillantok meg.
“Csak ezt tudtam sietve beszerezni,” magyarázza.
Hé, ez is torta. Vagy valami olyasmi. Szóval kicsit sem panaszkodom.
Lecsukom a doboz tetejét, kinyitom a táskám és eldugom a zsákmányomat, a bort is, meg mindent. Természetesen senkitől sem vártam el, hogy adjon nekem valamit, de azért jól esik, ha emlékeznek az emberre. A nővérem Cam minden kétséget kizárólag meg fog lepni egy felsővel, vagy egy szexi fülbevalóval, ha találkozunk, Apám meg majd felhív a héten valamikor.
Amúgy Shel mindig tudja hogyan nevettessen meg. Bár elég idős vagyok ahhoz, hogy egy bárban dolgozzak, de mégsem eléggé ahhoz, hogy alkoholizáljak. Kicsempészni egy kis bort, amit kiélvezhetek az épületen kívül, lesz az én kis ma este kalandom.
“Köszönöm,” hálálkodom, majd felhuppanok a bárpultra és adok neki egy cuppanóst az arcára.
“Vigyázz magadra,” mondja.
Bólintok egyet, sarkon fordulok és kilépek a faajtón a járdára.
Az ajtó becsukódik mögöttem, a benti zene tompa zúgássá csendesül, a mellkasom pedig lesüpped, ahogy kiengedi a levegőt, amiről eddig nem is tudtam, hogy bent tartottam.
Szeretem őt, bár azt kívánom, bárcsak ne aggódna értem. Úgy néz rám, mintha az anyám lenne, és mindent meg akarna oldani.
Azt hiszem szerencsés lettem volna, ha olyan anyukám van, mint ő.
Az üdvözlő friss levegő átsuhan rajtam, a késő esti fuvallattól libabőr fut végig a karomon, és a Májusi virágok élénk illata tölti ki az orrom. Hátra billentem a fejem, lehunyom a szemem, és veszek egy hatalmas levegőt, ahogy a szélben ficergő frufrum megcsiklandozza az arcom.
Forró nyári esték jönnek.
Kinyitom a szemem és elnézek balra, aztán jobbra, látom, hogy a járdák üresek, de az autók még mindig sorokban állnak az út mindkét oldalán. A VFA parkolója is dugig. A Bingoestjük ekkorra már inkább egy kocsmai jelenetté változik, és úgy tűnik az öregmotorosok még mindig tudják hogy kell bulizni.
Egy balos után kiveszem a hajgumit a hajamból, szabadjára engedve a fürtjeimet, majd a csuklómra csúsztatom, ahogy útnak indulok.
Élvezem az estét, annak ellenére, hogy kissé csíp a hideg. Túl sok szesz bújt meg minden résben, és egész este ezt szagoltam.
Na meg túl nagy zaj, és túl sok szem.
Gyorsabban kezdem szedni a lábaimat, várom, hogy eltűnhessek egy időre a mozi sötétjében.
Normál esetben, nem egyedül szoktam moziba járni, de mikor egy régebbi, 80-as évekbeli filmet vetítenek, mint a Gonosz Halott, akkor ott a helyem. Cole oda meg vissza van a speckó effektekért, és nem bízik az 1995 előtt készült filmekben.
Mosolyognom kell a furcsaságain. Nem tudja mit hagy ki. A nyolcvanas évek fantasztikusak voltak. Egy egész évtizednyi bulizás. Nem mindennek kell, hogy legyen jelentése vagy mélysége.
Üdvözítő menekvés, különösen ma este.
Befordulok a sarkon és elindulok a jegypénztár felé, látom pár perccel korábban jöttem, ami nem baj. Utálok lemaradni a film előtti előzetesekről.
“Egyet kérnék,” mondom a kasszásnak.
Kihalászom a zsebemből a ma este szerzett borravalómat, és kiszortírozom belőle a hét és fél dolcsit a jegyre. Nem mintha lenne fölös pénzem, tekintve, hogy a lakbér a nyakunkon, és van egy halom számla Cole asztalán és az enyémen is a lakásunkban, amit még nem tudunk kifizetni, de hét dolcsi még nem vág földhöz.
És ma van a szülinapom, szóval...
Belépve megkerülöm a jegybódét és a következő dupla ajtó fele veszem az irányt. Csupán egy vetítőhelyiség van, és csodával határos módon már hatvan éve üzemel, még úgy is, hogy a környező városokban ott vannak a nagyobb, tizenkét vetítőhelyiséggel büszkélkedő mozicentrumok. A The Grandnek muszáj volt kreatívnak lennie, és előrukkolnia a ma estéhez hasonló éjféli, klasszikus film vetítésekkel, beöltözős eseményekkel, vagy akár privát partikkal. Nem sokat járok le ide az iskolai és munkahelyi beosztásom miatt, de kellemes, éjszínű hely, ha el akarsz tűnni egy kis időre. Privát és csendes.
Ahogy belépek az ajtón még egyszer megnézem a telefonomat Cole hívott-e vagy írt-e valamit. Leveszem róla a hangot, és visszacsúsztatom a zsebembe.
Hirdetések pörögnek a vásznon, de a világítás még fel van kapcsolva, így gyorsan körbe pillantok, és meg akad a szemem egy-két magányos farkason itt-ott. Van egy pár, akik tőlem jobbra ülnek a leghátsó sorban, középen pedig egy kisebb csoport, egytől egyik fiúk - fiatalok, az indokolatlanul hangos nevetésükből ítélve. A körülbelül háromszáz székből kétszáz nyolcvan-öt üres, szóval nagy a választék.
Végig sétálok öt-hat soron, találok egy üreset, becsusszanok, és leülök nagyjából középen. Leteszem a táskám és halkan előveszem a lila dobozos boromat, és elolvasom a címkét a félhomályban.
Merlot. Reménykedtem, hogy fehérbor lesz, de Shelnek tuti meg kell szabadulnia ezektől. Ezeket csak a szabadban megrendezett eseményeken szolgáljuk fel, mikor nem akarunk poharakat kivinni.
Lecsavarom a kupakot, beleszagolok a szúrós illatba, és a legkevésbé sem érzem azokat a puccos aromákat, amiket a jelek szerint a sommelier-ek olyan jól kiolvasnak a borokból. Nyoma sincs a tölgyfának az “édes cseresznye lendületes aromájával” vagy ilyenek. Magam elé csúsztatom a tálcát és kihasználva az előttem lévő üres sort, behajlítom a térdemet majd ráteszem a Chucksomat az üres szék karfájára.
Leteszem a dobozt, kiveszem a telefonomat a farzsebemből arra az esetre, ha Cole hívna, majd leteszem a tálcára a bor mellé.
De nem sikerült, és leesett a tálcáról. Kicsúszott a lábam között egyenesen a padlóra, felkaptam a térdem, hogy megpróbáljam elkapni, de sikerült belerúgnom a tálcába, és a bontott bor egész tartalma kiborult a földre. Az állam is a padlót verdeste egy nagy levegővétellel kísérve. “Bassza meg!” Sziszegem suttogva.
Mi a fasz?
Megint leteszem a lábam, félretolom a tálcát, és lebukok a székek közé a telefonom után kutatva. Az ujjaim úszkálnak az előbb kiborított borban, és összerezzenek az okozott mocsoktól. Felpillantok a székek között és meglátom magam előtt, pont a borzuhatag menetirányában a három srácok pár sorral előrébb.
Egy morgás szakad fel belőlem. Szuper.